2011. január 31., hétfő

A "legnagyobb magyar költő"

Hát van ilyen? - hökkenek meg Fodor József (1898-1973) irodalmi emlékezéseit lapozgatva (Felkavart világ), mert az egyik cím félreérthetetlenül ez:


Fodor József:
A “LEGNAGYOBB MAGYAR KÖLTŐ” ÉS A SORSHARAG

Egyik délután, négy óra körül, ülünk Mikessel a szerkesztőségben, olvasunk, olvasunk; és miközben a világ ment, s hajtószíjain láthatatlanul forgott, lendült a kozmosz és kisebb járulékai, s mi szálltunk vígan, a dolgok olajozott rendjében: szobánkba, alig hallható, félénk kopogtatás után beállított egy bérkocsis; akkoriban még ezek voltak divatban.

- Mikes méltóságos főszerkesztő urat keresném - mondja a derék, bortól kondicionált, de maga­tudatos állapotú, bíborveres ember, hosszú ostorát “lábhoz” helyzetbe hozva, mint katona a fegyverét. A derék bérfuvarosoknak nem volt bajuk a szesztilalommal, mint ma az automobilosoknak, a rendőrség nyilván azt gondolván, hogy ha a hajtó atyafi iszik is, a ló, hála istennek, nem kapott rá a borra még, az olthatatlanul égő honfibánat csitítására oly bőszámú lebujokkal teli, cini-cini-muzsikás Magyarországon.

- Nem vagyok méltóságos úr, csak egy büdös proli vagyok - helyesbített a tituluson Mikes. - Egyébként mi járatban van itt, barátom? Költeményeket hozott? - kérdi a vörös-rezes embert, aki, bár délután négy óra is lehetett már, úgy állt a lábán még, mint a cövek.

- Hát főszerkesztő nagyságodnak tisztelettel, nótás ember volnék én, nem mondom, de most abban a járatban jöttem, miszerint jelentsem, hogy Aradi Szabó István nagyságos főszerkesztő úr ott vár lent az utcán, és hazafias üdvözletét küldi a főszerkesztő úrnak a kocsiból.

Mikes csak néz egy nagyot a kocsisra, majd reám:

- Aztán miért nem jön föl a főszerkesztő úr? - kérdi, a méreg és a humor közt hamarjában az utóbbit választva, ádáz-kedélyesen.

- Mivelhogy a főszerkesztő úr, a tényállás szerint, nem tud lejönni a kocsiból, a bor és a muzsika túlzott élvezete folytán, a Kakukkban, amiért is a nagyságos főszerkesztő urat szemé­lyem által üdvözli, és a szállítási számla és az úri borravaló kiutalása fejében küldi főszerkesztő úrnak ezt a nótát.

Várakozó konflisok régenvolt időkből


2011. január 30., vasárnap

Romantikázzunk, mi, régi gyerekek...

Volt egyszer, hol nem volt - egy egyszeri dal


 

Nóta a földlakóról

Friss felfedezésem Kafkaz, aki nem ma kezdett zenélni, de ma jött el az ideje annak, hogy felfigyeljek rá. A nehezen besorolható, igen aktív zenész-előadó szívhez szóló, kedves nótákkal jelentkezik. Egyet mindjárt be is talicskázunk:




Kafkazka
FÖLDLAKÓ

megszületett megérkezett dejó
a legeslegújabb kisföldlakó
szeretettel köszöntünk hahóó
légy üdvözölve kedves kis lakó
embernek születtél meg hát nevess
sokat utaztál hogy itt lehess
ez a tested lesz most majd az űrhajó
hát tapasztald meg mi mindenre jó
egyél igyál játsszál jó sokat
élj vidáman szeress másokat
hahó hahó kedves földlakó
még nem is sejted mi mindenre jó

a nap oda süt a házra
madárka száll az antennára
és a szél levelet visz körbe
de jó hogy megjöttél a földre
nézd a nap oda süt a házra
madárka száll az antennára
és a szél levelet visz körbe
dejó hogy megjöttél a földre

megszülettél megérkeztél dejó
itt a Földön sok minden marha jó
ne aggódjál van bőven meló
neked is lesz dolgod te kis lakó
az emberek többnyire kedvesek
mindenki majdnem mindenkit szeret

Képekben Attiláról (10)


JA és Thomas Mann 1937-ben

Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...

(JA: Thomas Mann üdvözlése)



A Születésnapomra c. versének gépirata

Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

(JA: Születésnapomra)


JA utolsó szerelme, Kozmucza Flóra, aki végül Illyés Gyulát választotta

Már nem képzelt ház üres telken,
csinosodik, épül a lelkem,
mivel az árnyakkal betelten
a nők között Flórára leltem.

(JA: Flóra)



2011. január 27., csütörtök

Kórborlódal

Az ingyenvisz.com Baudolinója egyre-másra követi el jobbnál-jobb dalait - vagyis azokat már elkövette, csak rendre viszi át a jutubról az említett portálra.

Kóborlódal-át különösen szeretem, s jó, hogy most a szövegét is mellékelte, így hallani-olvasni egyaránt lehet a szomorkás, fanyar nótát...




Kóborló dal
Írta: Baudolino   

halajlalajlajvilág

halajlaj úgy fáj!
halajlalajlaj a gitár
a szivembe tép lájláj

hova megy az idő
a lábunk nyomán a fű majd kinő
beesik az eső
a fejem fölött nincs már tető
a kertembe a gaz már benő,
magam vagyok az én szeretőm
a nagyvilágban kóborol

kilukad a cipőm.
ronggyá szakad az ócska idő
a könnyem fojt
hol az a szeretőm
aki után a bánat megöl
hát útra kelek áztat az eső
hiába minden az én szeretőm
 a nagyvilágban kóborol

halajlalajlaj világ
halajlaj úgy fáj
de kinyílik újra a virág
halajlalalájlájláj

Vidéki pikantériák (4) Ha nyílik a szégyenvirág

A cickafarkfüvet egyes helyeken szégyenvirágként emlegeti
a népetimológia. A fehér ernyővirág közepén található
néhány fekete pontról mondják: manapság
ennyi csak a lányok szégyene...

Csíkszentdomokoson a nők havi vérzését hívják "szégyenvirágnak" - tudjuk meg dr. Balázs Lajos eddig ismertetett monográfiájából (Amikor az ember nincs es ezen a világon. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009), s tulajdonképpen a falusi nemi élet egyik komoly kérdése, amely körül sok minden megfordul: nevelési szigor, titkolózások, elrontott életek...

Az első paradoxon: mindenki fontosnak tartja, a szülők jó része mégis titkolózik. Ha egy gyermek észreveszi az anyján a nyomokat, jön a válasz: "Elkörcölte a combját s kész..."

De a leánykák azért mégis mindig többet tudnak állapotukról, mint az anyák hiszik. Hogy honnan? Egy 77 éves asszony úgy véli:

"„A másiktól. Úgy kiképezik, tanár úr, egyik a mást, mikor esszekerülnek. S az iskolába es, ugye amikor má kezdik nekik mutatni a múzeomokba üvegburákba a fogamzásokot s a mindenfélit, hogy a gyermekek avval jöttek haza, hogy mit mutattak meg nekik az iskolába. Hát mü má beszéltük es a férjemmel egymás között, hogy mü héjába titkolózunk, s hogy titkoljuk s szégyenkezünk előttök s minden, met az iskolába úgy kinyiccsák a szemeiket a gyermekeknek, hogy minnyá a tojás többet tud, mint a tyúk. De ők egymást es úgy felvilágosiccsák, a lejánkák es mindenre, hogy... Itt elől a bode-gánál látom, hogy hogy esszé vannak a legények a leánkákval vegyülve, ott esszé vannak ölelkezve, egyik így csókolózik, a másik úgy csókolózik, egymás előtt nem szégyellik magokat. Hát, szóval, ők annyira má saját magok ki vannak bontakozva, hogy nem kell őköt a szülők világosítsák. Semmire."



2011. január 26., szerda

Újrajátszott Bojtorján

A Bojtorján magyar countryegyüttes, mely 1977-ben alakult. Népszerűségük a nyolcvanas évek elején volt a tetőponton. Többször jártak az Egyesült Államokban, és játszottak a londoni Wembley Stadionban. 1981 óta Kansas állam díszpolgárai. 1984-ben Nashville-ben fesztiváldíjat nyertek. Több gyereklemezen közreműködtek dalszerzőként és előadóként, állandó közreműködői Halász Judit lemezeinek és koncertturnéinak. Az eredeti Bojtorján tagság a következő zenészekből állt: Buchwart László (akusztikus és elektromos gitár, ének), Kemény Győző (akusztikus gitár, hegedü, dobrogitár, ének), Pomázi Zoltán (6 és 12 húros akusztikus gitár, autoharp, ének) és Vörös Andor (pedal steel - gitár, szintetizátor, zongora, harmonika, öthúros bendzsó, ének). A két utóbbi tag írta és hangszerelte a Bojtorján dalok túlnyomó részét. 1997-ben Új Bojtorján néven az együttes újjáalakult, de ez a Bojtorján már nem a régi Bojtorján. Én, Bakter Bálint most a régire emlékezem, néhány emlékezetes nótáját felidézve az alábbi linkek segítségével...







2011. január 24., hétfő

Egy igazi könyvritkaság

Páskándi piros madara

Vékony kicsi verseskönyv, kopott már és papírja érdes, de még egybe van a törzse, nem hullanak lapjai, csupán az idő eltelte viselte meg, nem is a használtsága, s még inkább nem az agyonolvasottsága.

Olyan könyv ez a verseskönyv, Páskándi Géza 1957-ben megjelent Piros Madara, amely jóformán meg sem jelent, máris betiltották, s amennyi példányát még elérték a hatóságok, azt mind bezúzták - papírt csináltak belőle.

Páskándi Gézát ugyanis akkor tartóztatják le 56-os magatartását kifogásoló koholt vádakkal (állam elleni izgatást varrnak a nyakába s 6 év börtönt), amikor első versesfüzete elhagyja a nyomdát. Sorsszerű egybeesés? A költő és a költészet számára mindenképpen nagy veszteség, hiszen az olvasóközönséghez gyakorlatilag nem jut el az erőteljes lírikusi hangvétel, amivel Páskándi fiatalon az erdélyi irodalomba robban.

Az elpusztított kötetet, amiről azt írja az 1998-ban a Polis Könyvkiadó által megjelentetett versválogatás Páskándi lírai terméséből (Páskándi Géza: Túlélés kapuja. Válogatott versek 1949-1998. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár), hogy csak alig néhány példány került belőle véletlenszerűen forgalomba, a minap váratlanul megpillantottam a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár szépirodalmi részlegének polcán.

Először nem hittem a szememnek, majd amikor a kezembe vehettem és belelapoztam, láthattam, hogy egy véletlenül megmenekült ritka példányról lehet szó, amely valahogy megbújt - előbb a Csík rajoni könyvtárban (még benne van a rajoni pecsét is!), majd előkerült egy 1961-es bejegyzés is, amikor bizonyos Mezey (?) ki is kölcsönözte. Hogy aztán mikor szolgáltatta vissza, arról nincsen feljegyzés, viszont a könyv több mint fél évszázadon át rejtőzött és ma is kézbevehető.

Mézeskalács

Bakter (Bálint) bevallja: a Beatles-ek bűvkörébe bódult. A bizonyíték a Honey Pie, vagyis a Mézeskalács. Tipikus retró - már a gombafejűeknek is...


2011. január 23., vasárnap

Kezünkben az ügycsomó (5)

Még mindig nem derült ki, hogy ki a gyilkos? Pedig már jó adag az ön kezében az ügycsomóból. De hogy megkönnyítsük a dolgát, még adunk alább egy köteg iratot - jól át kell vizsgálni ám valamennyi bizonyítékot és vallomást! Már közel az igazság pillanata...



2011. január 22., szombat

Dalosfüzet (7)

Amikor valakit kínoz az élet...

Tipikus, ma is igen népszerű búsuló nóta, jól lehet rá lógatni a fejet, mindenféle ünnepi eseményen, amikor már telítődtek az alkoholgyökök, megfelelő szinten az általános önsajnálat. A tangóharmonika kíséret különösen hatásosan kiemeli a fájó lélek vívódását. Lakodalmi zeneműsorok kedvelt száma. (bakter)



Amikor valakit kínoz az élet, szeretne felejteni,
Estétől reggelig a kocsmába tér be, de a helyét ott sem leli.
Leül a cigányhoz, egy nótát rendel, amitől sírni muszáj,
De mit is tehet mást az olyan ember akinek a szíve fáj.

Szeretne mulatni ő is mint mások, hiába, nem sikerül,
Szeretné feledni a boldogságát, valami úgy fáj belül.
Nem lehet kacagni könnyező szemmel, sírásra görbül a száj,
De mit is tehet mást az olyan ember akinek a szíve fáj.


Édes Rita...

Hogy ezek a Beatles-ek micsoda extázisba tudták ejteni a népeket, az valami fantasztikus. Elég hallani a dalt és látni az átszellemült tiniarcokat, Ritákat és nem Ritákat, amint visítoznak-rángatóznak-élvezkednek mámorosan egy semmi kis dal ütemén... (Bakter)


Képekben Attiláról (9)


A Nagyon fáj c. kötetének címlapja

("A Nagyon fáj kötet címadó verse, a Gyömrői Edithez írott szerelmes versek egyik legjelentősebb darabja talán a leginkább alkalmas arra, hogy József Attila gyötrelmes szerelmi élményéről valló kései szerelmi líráját jellemezzük. " - Tverdota György)

Gyömrői Edit
József Attila
NAGYON FÁJ

Kivül-belől
leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke)

amíg hevülsz,
az asszonyhoz ugy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.

Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszit a muszáj is -

ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
mig el nem fehérül a száj is.

2011. január 21., péntek

Mint a gyermek...

József Attila:
Ha nem szorítsz...

Ha nem szorítsz úgy kebeledbe,
mint egyetlen tulajdonod,
engem, míg álmodol nevetve,
szétkapkodnak a tolvajok
s majd sírva dőlsz a kerevetre:
mily árva s mily bolond vagyok!

Ha minden percben nem kecsegtetsz,
hogy boldog vagy, mert nekem élsz,
görnyedő árnyadnak fecseghetsz,
hogy gyötör a magány s a félsz.
Nem lesz cérna a szerelmedhez,
ha úgy kifoszlik, mint a férc.

Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek
a fák, a hegyek, a habok.
Én úgy szeretlek, mint a gyermek
s épp olyan kegyetlen vagyok:
hol fényben fürdesz, azt a termet
elsötétítem - meghalok.

Sündisznólegenda

Érdekes folyóiratot böngészek, amely a két háború között jelent meg, s még a második után is egy darabig: Erdély. Az Erdélyi Kárpát Egyesület honismereti lapja. Változóban: hol gazdagodóban, hol szegényedőbben, ahogy az idők engedték. Voltak évek (36-37), amikor nevet kellett változtatnia, mert az eredetit nem lehetett leírni, csak úgy, hogy Transzilvánia. De a lap akkor is megjelent.


Megakadt a szemem egy kedves kis történeten. Gondoltam, idemásolom, hiszen ha sokat törném is a fejemet, sem jutna eszembe okosabb-érdekesebb dolog e pillanatban. Íme... (bakter)

 Régi, elemi iskolai olvasókönyvek furcsa történetet meséltek el a sündisznóról, a kertek kedves vendégéről. Azt állították, hogy ősszel, amikor a természet levetkezi nyári ruháját, a sündisznó is készülődik téli nyugalmára. De mielőtt visszahúzódna jól előkészített vackába, nagymennyiségű élelmet visz haza. Az iskolakönyvek még azt is elmesélték, hogy a sündisznó meglátogatja ilyenkor a gyümölcsöskerteket és tüskés hátára mindenféle gyümölcsöt, főleg almát tűzdelve sétál haza.

Ezt a kis történetet elolvasták nagy tudósok és megállapították, hogy fele sem igaz. Mert ők alaposan megfigyelték fogságban élő kedvenc sündisznóikat és azok még egy fia vackort sem voltak hajlandók tüskevégre venni. A tudósok bölcs utasítására kitörölték tehát az iskolakönyvekből ezt a kis almagyűjtő-történetet, s a gyermekek sündisznó nélkül maradtak.

Időközben azonban sokat fordult a világ. Egyes állatmegfigyelők megállapították, hogy az állatok nagy része másként viselkedik fogságban, mint a szabad természetben. Az a megfigyelés tehát, amely fogságban lévő állatokra vonatkozik, teljesen hamis. A zárt ketrec miatti helyhezkötöttségen kívül az is befolyásolja az állatokat, hogy minden fejtörés és fáradság nélkül jutnak élelemhez. Így elmaradnak azok a jellemző hagyományok, amelyekkel még őseik biztosították életüket.

Egy mai tudósnak az is eszébe jutott, hogy ne fogságban tartott, hanem szabadon élő sündisznót figyeljen meg. Lassanként annyira összebarátkozott a környéken sürgölődő sündisznócsaládokkal, hogy életmódjukat állandóan figyelemmel kisérhette. Anélkül, hogy etette volna őket, vagy más módon kedveskedett volna nekik, a kis állatok annyira megszokták a tudóst, hogy félelem nélkül közlekedtek rendes útvonalaikon és folytatták hagyományos életmódjukat. Több évi barátkozás után már rejtekhelyeiket sem titkolták előtte, s így végignézhette a kedves jelenetek egész sorát, amint tüskés barátai nagy buzgalommal hurcolkodtak fészkeik felé. A nagyszámú fényképvelvétel közül bemutatjuk azt, amelyik a régi iskoláskönyvek legendáját igazolja: A sündisznó almát visz tüskéin téli vacka felé. (f.)

Forrás: Erdély. Honismertető folyóirat. Az EKE hivatalos értesítője. 1939/4




Ne add fel...


 don’t give up



A dal itt rejtőzik...

2011. január 17., hétfő

Nyomok a... homok a szélben

...és most legalább a képek is szépek!







ide nyomjon!

"Elöl nyomok, hátul nyomok..."

(Kis nyomolvasó-lecke a természetben kószálóknak)

Sokan ismerhetik azt a vidám, Kolozsváron, egy hajdani györgyfalvi úti kisvendéglőben sokszor hallott, Visky Albert átkölzötte slágert, amelyben az énekes egy adott ponton így dalolt a sivatagi vándorlásról:

"Száz teve egy sorban / mennek a sivatagban. / Elöl nyomok / hátul nyomok, Mindenütt csak tevenyomok..."

Csakhogy nem kizárólag a sivatagban láthatunk jól kirajzolódó nyomokat, hanem a szűzhóban is, ha túrázni megyünk, síléccel a lábunkon. És nem minden nyom tevenyom, sőt! Egy 1939-es erdélyi turisztikai folyóiratban dr. Parádi Ferenc ügyesen elmagyarázza, sőt le is rajzolja azt a 13 fajta élőlény-nyomot, melyek lépten-nyomon a szemünk elé kerülhetnek. Íme:


"Vegyük a leggyakoribb nyomot (1.). Messziről látszik már a két hosszúkás, párhuzamosan fektetett lábpamacs lenyomata és előtte két apró, egymás elébe rakott lábnyomocska. Szinte hallom az olvasók szavalókórusát: „Nyuszi!" Vajjon tudja-e szegény tapsifüles, hogy minden óvatossága mellett is áruló lábnyomával maga után csalogatja félelmetes és jószimatu ellenségeit?

Ne lepődjünk meg tehát, ha az egymást keresztező nyulnyomok körül ott látunk settenkedni egy magabiztos, szabályos lábnyomot: a rókáét (2.). A veresképű koma oly lopakodva jár, hogy lába alig nyomul a hóba. Inkább körmeire, mint talpára nehezedik.

Épp oly szabályosan egymásbafolyó nyomot hagy a farkas (3.), de járása lomhább, nehézkesebb. Egész talppal nehezedik a hóra, s igy talpnyomai összefolyó rajzot adnak, amelyből az ujjak vagy körmök nem emelkednek ki.

A mindig ugrándozó menyét (4) egymás elé helyezett két első lábára szökik, hirtelen felkapja két hátsó lábait és egymás mellé az első lábak elé ugratja. A hátsó lábakról ismét nz első lábak körmeire ugrik.

Cammogó léptekkel dagaszt a lompos borz (5), hátsó lábaival szinte az elsőkre tapos. Minden lábujja és körme kivehető nyomán, sízők ritkán keresztezik útját, mert télen nagyokat alszik. Éber korában is az éjjeli sétákat kedveli, meredek, bozótos hegyoldalakon, ahová síző csak ritkán téved.

Annál gyakoribb vendége erdős síterületeinknek a karcsú őz (6), melynek kettős patája nagyon jellegzetes.

A nagybányai hegyek és a Cibles büszke vadjának, a szarvasnak (7) patái keskenyek, de igen nagy méretűek. A hátsó lábak pontosan az elsők nyomába lépnek.   így a lábnyom könnyen felismerhető.


2011. január 15., szombat

Geminis nosztalgia

szerelem anno 1970... szemet kéretik becsukni... sajnos a videóktól szabadulni nem lehet ez esetben - de a hang az eredeti ...
ez a szerelem lesz a végső...

Gemini: Néked csak egy idegen
Gemini: Semmi sem tart örökké
Gemini: Vándorlás a hosszú úton
Gemini: Ha eladod a szíved
Gemini: Téged várlak én akkor is
Gemini: Hajnalodik

Vidéki pikantériák (3): Most ezeket a szavakat hallom

A korábban idézett könyv (Amikor az ember nincs es ezen a világon) szerzője szerette volna megtudni, hogy a csíkszentdomokosi szülők mennyiben segítik felvilágosítani gyermekeiket a nemiség tárgyában. A válaszok legtöbbször nemlegesek: "Erről mi nem beszélünk!"

Egy középkorú nő így mesélte:

"Ha ilyten téma került a felnőttek között, akkor az volt a kijelentés, hogy gerenda van a házban, s akkor vagy áttértek egy más beszédre, vagy átvitt értelembe kezdtek beszélni, hogy ő ne értse, s akkor megpróbáltak játszani, de fülelőztek. Mondták a gyermeknek, hogy "Menj nézd meg, nem vagyok-e kint."... A gyermek felfogta, hogy miről van szó."

A könyvből az is kiderül, hogy manapság a "nemi felvilágosítás" egyenesen a televízión keresztül érkezik a domokosi házakba, szexfilmek formájában. Hogy milyen eredménnyel? Egy 68 esztendős asszony a szomszédjában lakó első osztályos kislány történetét adja elő:

Deák Fery: Akt
"Azt mondja nekem, hogy »tudja-e keresztanyja, ott vótunk mámánál, a másik onokatestvéreimmel s néztük a pornófilmeket.« Így, szószerint! Pornófilm. S mondom, tetettem magam, hogy te I. én még ezt nem es hallottam. Az milyen? »Há keresztanyja, maga azt el se tudja képzelni, hogy azok milyenyek.« Hát akkor, méges na, valamit mongyál. S azt mondja nekem, »de azt tudja-e, ez éjjel vót, s mü felébredtünk. Akkor néztük. Met ángyika bekapcsolta, s mü es néztük.« S mondom, jó na, de hát éjjel..., milyen vót? Mindent próbáltam téríteni másfelé. Kíváncsi vótam, hogy lám, mit látott. Azt mondja nekem, »tudja-e, mi vót? A néni a bácsinak a petit megszopta, leszopta, s a bácsi a seggibe bédugta.« S erre egyet kacagott. S mondom neki, menj el, az nem lehetett úgy, nem jól láttad. S azt mondja, »de úgy vót. Met én még olyant es láttam, azt mondja, hogy rendesen szexeltek, s csinálták a gyermeket.« Ezt a szót használta, így ahogy mondom: szexeltek.


Én a gyermekeknél most ezeket a szavakot hallom. A szexelést. A régebbi szavak helyett most má divatoson mondják. Például hallottam az utcán egy gyermektől, mentek felfelé, jöttek az iskolából, én valamit kapirgáltam itt a kerten belül a vetemény közt, s kacagnak, s mondtak két nevet, hogy a leánykával a vécébe szexelt. Az iskolába. Régebb azt mondta volna, baszott."

Talán mind eltűnünk hirtelen…

Ágnes Vanilla és József Attila




...Az előbbi az utóbbi Talán eltűnök hirtelen c. versére írt dalt ad elő (indításhoz klikk e sorra!)

2011. január 14., péntek

Képekben Attiláról (8)


A Duna rakpartján ülve

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.

(JA: A Dunánál)


A Japán kávéház, ahol a költő a 30-as években a legtöbb versét írta.

Japánban ülünk három fáradt vándor,
Egyik sem búvár, sőt még nem is kántor.
Nem golfozunk és nem is korcsolyázunk,
Etel felé száll zöld ábrándvilágunk.

(JA: Három vándor)


Rippl Rónai József festménye: Babits Mihály

S még ottan
egy pillanatig szórakozottan
eltünődtem, - hiszen lehetnénk
jóbarátok, együtt mehetnénk
a kávéházba s teát kavarva,
szépet, jót, igazat akarva
beszélgethetnénk irodalomról,
vagy más ily fontos emberi lomról
és telt szavadra,
mit óvatosan vetnél a latra,
utalván a tapasztalatra,
indulatom messze ragadna,
te - hozzátéve: “Szivedre ne vedd” -
leintenél, mint az öregebb,
mint az apám
s én bosszankodnék, de nem mondanám.

(JA: Magad emésztő...)

Tejszínhabos szürrealitás

Gyerekkoromban mindig is vonzott valami beteges áhítat a giccs irányába, a bilin ülő rózsás arcú kislány a szőke copfokkal, a fél mellét közszemlére bocsátó pirospozsgás cigánylány arany keretben és a fájdalmasan szembemarkoló színekben pompázó, hupikék egű tájképek a tengerparti naplementékkel.
Aztán a művészettörténeti olvasmányok megtanítottak, hogy ezeket kedvelni illetlenség, legalább annyira, mint templomban fütyörészni vagy purcantani. Mégis, megmaradt valami érintőleges édesség, a teli pelenka vágya, amikor olyasmit látok, amiről nem tudom, hogy az vajon giccs-e vagy művészet.
Itt vannak például egy enyhén szürrealista kortárs amerikai illusztrátor képei, némelyik egészen ötletes, mások a konszignáció falán is jól mutatnának, de hát ezektől az amcsiktól minden kitelik, ugyebár…
Itt egy kevés életrajzi adat, a fordítógép remekelte, csak a szavakat dobigáltam némileg a helyükre. Aki tud angolul, többet is olvashat róla, a magyarok nemigen ismerik - mifelénk nem dívik ez a stílus, bár láttam ettől sokkal bárgyúbb képeket festő állítólagos művészeket sztárolni, igaz, többnyire csak önmaguk által.


David Michael Bowers 1956-ban született Chambersburgban, Pennsylvaniában, művészeti iskolát végzett Pittsburghben 1979-ben. Mint alkalmazott, különböző stúdiókban kezdett el dolgozni. Két évvel később, tanítani kezdett az Art Institute of Pittsburgh keretében, ahol előadásokat tartott tíz évig. Ezt a munka tökéletes volt Bowers számára, mert a rövid munkanap lehetővé tette, hogy szabad idejében fejlessze festési technikáját, mielőtt  illusztrátorként működni kezdett.


A többi pedig itt: http://www.dmbowers.com/recent_work/index.html

2011. január 12., szerda

2011. január 11., kedd

Nadrágot le!

A New York-i metrón tegnap megismétlődött az évek óta folyó happening: az emberek demonstratíve megszabadulnak a nadrágjuktól, zsákjukba, táskájukba rejtik és alsónadrágban/bugyiban flangálnak. A gesztusnak filozófiai töltete van: ha csak egy pillanatra is, megszabadulni olyan konvencióktól, amiket csak a társadalmi jóérzés koordinál. Mert gatyára vetkőzni nem tilos. Pláne, ha nemsokára vissza is bújsz a nadrágba. Ki látta? Talán meg se történt. Jó hecc...



A 2001-ben elindított "mozgalmat" ma már 24 ország 50 városában szorgalmazzák, több-kevesebb sikerrel. Hogy miért pont télen, amikor csattog a fagy, seper a huzat, a jó ég tudja. Csak.

2011. január 10., hétfő

...és ha mennénk...

Indulj el egy úton (Moldva)



(Megint Banya válogatott zenét...)

Elment, de visszajön...

Demjénnel... jöjj vissza,Vándor!



Nekem úgy tűnik, hogy nem Rózsi énekel, de talán a mai módszerekkel már így át lehet alakítani egy felvételt... nem tudom, én nem erre a hangra emlékszem, az eredetit sajnos nem találtam... az itt van a fülemben, sokkal élesebb, csengőbb hangja volt a hetvenes évek elején.

Banya, aki sose vándorolt

Erdélyi vándor

Az Erdélyi Kárpát Egyesület egykori folyóirata, az Erdély úgy követte az erdélyi-romániai politika színuszgörbéit, mint a vöcsök. Volt időszak, amikor nem lehetett leírni a lap egykori címét és így jelent meg: Transzilvánia (1936-37), ráadásul ilyen cikkcímekkel: Jibou és környéke, Felciuci érdekes látnivalók, A Baia Mare-i Gutin osztály Izvoarei menedékháza stb. (Lásd: a történelem ismételgeti önmagát...)

A lap 1938-ban ismét Erdély és dr. Szabó T. Attila nyelvész, néprajzos szerkeszti. A 2-3. (március-április) szám Áprily szép, összefogásra és közösségi túrázásra buzdító verssel indul - azokban az években az írók aktívan támogatták a kisebbségi természetjárást, mint a közösségi tevékenység ritka, még engedélyezett lehetőségét.

Áprily Lajos
VELETEK VÁNDOROLGATOK


Tavaszy Sándornak

Mentek. Üzen az óriás,
az izmos hegyvidék.
Közöttem és közöttetek:
riasztó messziség.

S mégis, ha kék vasárnapot
derít az égburok,
hangos turista-csapatok,
veletek indulok.

Suhogó lábamról a föld
megismer: Erre jársz?
Veletek kóborolgatok,
mint titkos útitárs.

Veletek vándorolgatok
kökörcsin-réteken.
Éneketekbe belezúg
szabadság-énekem.

Veletek esztenák körül
fenyőágyat vetek,
tüzet vigyázok s csillagot
veletek, veletek.

Pihenve is botot szorít
két nyugtalan kezem:
már menni, menni kellene,
utakra éhezem.

Hajnali széllel riadó
erdei csapatok,
van-e még új cél, új tető?
én meg nem lankadok.
Illusztráció az Erdély-ből

Titeket csorgó csillapít,
én mindig szomjazom.
Csak inni, inni - nem tudom,
lesz-e még tavaszom.

Maholnap zuzmarás az út,
virág sincs, vén vagyok.
S veletek, mindig veletek,
csak vándorolgatok.

(Forrás: Erdély. Honismereti folyóirat. 1938. márc-ápr. Szerkeszti Dr. Szabó T. Attila. Az Erdélyi Kárpát Egyesület hivatalos értesítője)

2011. január 8., szombat

Képekben Attiláról (7)


A Lassan tünődve c. vers kézirata 1933-ból


A verset elmondja Latinovits Zoltán (katt ide az elindításhoz!)

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

(JA: Lassan, tünődve)



Siófoki strandkép 1932-ből. Az első sorban középen JA

Én nem értem, csak érzem az egészet.
Itt tangót jár a sok lány és fiú,
a sok számító, kedves és hiú.

Mert ez itt egy divatos nyári fürdő.
De némán, hiszen ráér a természet,
a zene mögött zúg az örök erdő.

(JA: A hullámok lágy tánca)

2011. január 7., péntek

Utcanők

Baudolino, szívbéli jóbarátom (civil nevét nem árulom most el), aki az ivisz.hu portálon jobbnál jobb zenéket és irodalmi ínyencségeket töltöget fel és komponál, most egy kiemelkedően kemény dallal lepett meg, amit reggel óta újra és újra hallgatok.


Valami olyan köztes műfajról van szó, amiben a zenei előadás is nagyon fontos, de a szövegnek is igen pontosnak és kifejezőnek kell lennie, nem bírja meg a linkséget. Baudolino dalai emberszabásúak, nem töltelékszavak halmaza. Az utcanőkről szóló nótájában benne van a mindenki által ismert réteg életének, sorsának a tragikuma, sminkeletlen valósága.


Íme a szövege, illetve a dallama (lejátszásához katt ide!):



Baudolino (zene, szöveg):
UTCANŐK

Piszkos utcasarkon
festett furcsa arcok
lányok pőre combja
a vágyak szemétdombja

sápadt, kopasz férfi
a kínálatot nézi
hív egy molett barnát
furcsa fény az arcán

símul test a testhez
áradnak szét a nedvek
ott állsz az utcasarkon
vonagló kéj az arcon

utcanők, utcanők, magányos utcanők
alattuk egyre csak kopik az utcakő
utcanők, utcanők, magányos utcanők
körül hideg falak, hiába vannak jó idők

csak semmi szórakozás
fő a vágy okozás
s csak pénz a várakozás
pihenni nem szokás

rúzstól síkos ajkak
a hajban olcsó hajlakk
csípők, pőre combok
csupasz dimbek-dombok

állnak az esti ködben
csúszik a vodka közben
romlottak, kőkemények
szívükben vak remények

símul test a testhez
áradnak szét a nedvek
vad nász az utcasarkon
vonagló kéj az arcon

utcanők, utcanők, magányos utcanők
alattuk egyre csak kopik az utcakő
utcanők, utcanők, magányos utcanők
körül rideg falak, hiába vannak jó idők

csak semmi szórakozás
fő a vágy okozás
s csak pénz a várakozás
pihenni nem szokás








Mintegy végszóra, kezembe került néhány XIX. század végi fénymásolat egy Nagykárolyban kibocsátott türelmi bárca lapjairól, rajta a kéjnők adataira kíváncsi rubrikák, a tevékenységüket szabályozó rendelkezések és orvosi ellenőrzésüket nyilvántartó táblázattal. Vajon, a történelem megismételni készül önmagát?